Az Oberreiter Panzió a Großglockner Hochalpenstraße északi bejáratánál fekszik Fusch helységben, Salzburg tartományban.
A Panzió tulajdonosa, egyben irányÃtója: Marlene rendkÃvül udvarias, szolgálatkész, vendégszeretÅ‘ Asszony. Szépen karbantartott szobák és felszerelések jellemzik a Panziót, újonnan (2005) kialakÃtott étkezési helyiség szolgálja a kényelmet. A ház kutyája (Poldi) szelÃd, barátkozó, Mi kedvencünk is volt, sajnos a ház szomorúságára 2008 július elején betegség miatt el kellett altani.
A Panzióban csak reggeli kérhető, félpanzióra is be lehet fizetni, ekkor a vacsora a közeli (100 m) Lampen Gasthausban van. Bankkártya elfogadás van.
A Panzió folyamatosan felújÃtásra, átalakÃtásra kerül, hogy a mai igényeknek mind jobban megfeleljen, ennek során például 2007 nyarán lift került az épületbe, a szobák száma bÅ‘vült, és most már szaunára is van már lehetÅ‘ség. Az átalakÃtás nagyon jól sikerült, Voralbergi nyaralásunk során hazafelé megtekintettük a Panziót, szeptemberben pedig újra vendégek voltunk. 2008 június végén VoralbergbÅ‘l hazafelé újra megszáltunk a panzióban. Kiemelem azt a tényt, hogy csak Panzióról van szó (áraiban ehhez igazodik), de szolgáltatási minÅ‘ségében (szobák) felveszi a versenyt 3 csillagos hotelekkel, vendégszeretetében mégis közvetlen és családias tudott maradni. A 2010 évi üdülésünk alkalmából, Marlene megajándékozott bennünket egy emlék lappal és egy csodálatos kép albummal Salzburg -ról, mivel már hosszú évek óta visszatérÅ‘ vendégek vagyunk. Az emlék lapot és a könyvet a helyi Idegenforgalmi Iroda is dedikálta.
A Panzió folyamatos fejlÅ‘désen megy keresztűl, a lift beépÃtését a szobák felújÃtása, bÅ‘vÃtése követte, idén pedig egy Apartman kialakÃtása van folyamtban, melyet Å‘sszel vehetnek majd használatba a vendégek.
A 2010 évi nyaralásunk során készÃtett képeket rendezve megállapÃtottam, hogy digitális képeim már 2003-ból vannak, évente felkeressük a Panziót, különbözÅ‘ idÅ‘szakokban, Ãgy a képalbumban mindenféle idÅ‘járási jellemzÅ‘kben be tudom mutatni a különleges atrakciót: Großglockner Hochalpenstrassen-t.
A Panzió kiválóan alkalmas egy olyan kiindulópontként, ahonnan a környezetben számtalan felkereshető hely található 250 km körzetben. Ez az a távolság, amely alkalmas arra, hogy 1 napos kirándulásokkal el lehessen jutni egy-egy nevezetes helyre.
A teljesség igénye nélkül néhány érdekes kirándulási célpont:
- Grosglockner Hochalpenstrasse - Magas hegyi út (fizetős!)
- Kapruner tal - Felvonók, Glecser
- Krimml vizesés - Európa legnagyobb vizesése
- Mölltal Glecher Bahn - alagútban lévő siklóvasút a gleccserhez
- Hellbrun vizi kastély - Salzburg
- Liechtestein Klam - Különleges szúrdokvölgy ácsolt járdákkal és hidakkal a sziklafalon
- Weißsee - Felvonó egy magassan fekvő tóhoz
- Hohenwerfen - Egy hely csúcson lévő külösen szép vár, közelében a Werfen vizesés
- Defereggen tal - Különösen szép völgy, végében egy egyirányú egy nyomsávos szerpentinen lehet átkelni az Alpókon Olaszországba
- Kals am Grossglockner - egy különösen szép úton megközelÃthetÅ‘ hegyi fali, végében a Glockner Aplenstrasse a legközelebbi hely a Glockner csúcshoz
- Glockner Alpenstrasse - fizetős magas hegyi út a Grosglockner hegy lábához (fizetős)
- Pustertaller Hohenstrasse - magas hegyi út (ingyenes), különösen szép hegyi út, nevezetes látnivalóval (Anras kastély)
- Galitzen Klam - Lienz határában lévÅ‘ különös szurdok völgy, lélegzetelállÃtó ácsolt folyósoval és diddal a sziklafalon
- Lienz városa, Bruck vár és Múzeum, Altstadt (régi belváros)
- Puster tal - Lienztől (Ausztria) - Brixenig (Olaszország), Dolomitok
- Tratzberg kastély - különösen szép kastély, értékes falfestéssel és Múzeummal
- Swarovsky Kristályvilág - Látvány Múzeum
- Heilgengut - Szent Vince templom, Európában egyedülálló méretű szárnyas oltárral
- Graz - Mini Mondus - Világ nevezetes épületeit bemutató miniatürizált ember méretű méretben
- Malta tal - Magas hegyi út, (fizetÅ‘s) helyenként egysávos (lámpás irányÃtással), fent egy vÃztároló kiválló étteremmel
- Rießek magas hegyi vasút - siklóvasút, majd keskeny nyomtávú hegyi vasút, amely egy vÃztározóhoz vezet, étteremmel
- Graz - Eggenberg kastély - különlegesen szép és értékes gyűjteménnyel (Múzeum)
- Nocky Flitzer - Alpesi BOB pálya, Európában a leghosszabb és legmagassabb. Praktikusan a Panzióhoz oda, vagy visszaúton útbaejteni
- Olaszország - Dolomitok
- Németország - König See =Salzburg határában) - Különös környezetben lévő szurdok tó, ahol elektromos hajók közlekednek
- Németország - Seeon Kolostor, egy tó partján útbaejtve a Chiem See-t
Hangsúlyozom, a fenti felsorolás nem teljes körű, számtalan helyre még mink sem jutottunk el, például Salzburg (csak részben, bőven van látnivaló), és mondjuk az Európában egyedülálló Jégbarlang, amely nyáron látogatható csak! Külsõ hivatkozások:
|