|
A kúriát Gecse István építette 1890-95-ben, 1930-tól Gecse Árpád festőművész lakta egészen haláláig, a művész még 90 évesen is fetett. 2000-ben az épületben Gecse Árpád Emlékházat hoztak létre.
Gecse Árpád élete Nemesi családban született (felmenői eredetileg Abaúj vármegyében voltak kisbirtokosok). Először katonai pályára készült, tanulmányait a Bécsújhelyi Katonai Akadémián azonban nem fejezte be. 1919 és 1924 közt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, mestere Balló Ede volt. Járt, Ausztriában, Olaszországban, művészi tudását, 1925-ben Velencében Vicenzo de Stefani mester mellett fejlesztette tovább. Észak-Európában további tapasztalatokat gyűjtött. Kis faluját tiszta szívéből szerette, ragaszkodott a családi fészekhez, örökre hű maradt a Jászsághoz. Talán ezért is nevezték a "Jászság Festőjé"-nek, annak az embernek, aki az alföldi táj, és az alföldi emberek szerelmese volt. Örökre hű maradt a Jászsághoz. Szülőfalujában élt és halt meg, ahol közéleti szerepet is vállalt. „Emberi tartásával, bölcs megfontolt tanácsaival a legnehezebb időkben is segítette az itt élő emberek mindennapi életét” – emlékezik meg róla Alattyán honlapja [1]
Csaknem 1400 db gazdára talált olajfestménye szerte az országban és a világban – múzeumokban, közületeknél és műgyűjtők százainál – őrzi emlékét.
Tagja volt a Magyar Művészek Országos Egyesületének, a Független Művészek Egyesületének és a Kupeczky Művészeti Társaságnak. Gecse Árpád első önálló kiállítása 1927-ben volt.
Emlékház A Jászság festőjének Gecse Árpádnak emlékháza, egyben szülőháza, mely 1890-ben épült.Az emlékház három utcai szobájában és az előszobában 75 négyzetméteres területen 66 db olajfestmény, több szobor, dombormű, plakett és grafika, a hat tárolóban a művész életét és munkásságát bemutató rajzok, iratok, fotók, katalógusok stb. az intarziás ebédlőgarnitúra és az osztrák szalongarnitúra, s egyéb berendezési tárgyak a művész könyveivel, használati tárgyaival. A Gecse-szülőházban az 1999-ben elhunyt Gecse Árpád festőművész (Alattyán híres szülötte), akinek jászsági táj- és életképei itthon és külföldön is ismertek, hagyatéka kísérővel megtekinthető. Külső hivatkozások:
|