Kaposvár és Fonyód között félúton, Somogy szívében, Kaposvártól északnyugatra, Edde, Somogyvámos és Somogyfajsz között fekvő település.
Település történet (Wikipedia) Osztopán Árpád-kori település, amely már a tatárjárás előtt is fennállt. Nevét 1229-ben említette először oklevél mint a székesfehérvári káptalan birtokát. 1317-ben a Gutkeled nemzetségbeli Amadé fia, I. Miklós, a Felső-Lendvai család őse nyerte adományként Károly Róbert királytól.
Nevezetességei- Honfoglalás kori sírleletek
- Római katolikus templomát Szent Mihály tiszteletére 1770-ben építették. Orgonáját 1880 körül Lesnyik József és Kész Ernő építette. Harangja közül a 72 cm átmérőjűt 1845-ben Hornung József, a 48 cm átm. Seltenhofer Frigyes fiai, 1939-ben, a 105 cm átmérőjűt Szlezák László öntötte. Kegyura 1880-ban a Vallásalap volt.
- Nepomuki Szent János szobor (1803)
- Tallián-kastély
- A főutca szemközti oldalán, az uradalom egykori lóistállóját alakították át az önkormányzat, a körjegyzőség és a művelődési ház részére.
Tallián kastély - Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda Osztopáni Tagiskolája (művészeti iskola) Osztopán főútja mellett el sem lehet téveszteni a község valamikori urainak birtokát.
Az 1910 körül épült eklektikus stílusban, és a falu legnagyobb büszkesége. A kastély tornyát szinte mindenhonnan látni a faluban, viszont az épületet eltakarják a körülötte lévő park ősi fái. Elsőként ezt lehet észrevenni, s a kaputól egy 30-40 méteres út vezet az impozáns kastély bejáratáig. A parkban örökzöldek, gesztenyefasor vezet körbe. Az épületben jelenleg, somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda Osztopáni Tagiskolája, Művészeti iskola működik, ám szívesen látják a vendéget is a toronyban berendezett helytörténeti tárlat megtekintéséhez is, hiszen nyaranta 3- 4 hétig az osztálytermeket és a parkot táborozó gyerekek foglalják el az ország minden részéből. De voltak már perui, vietnámi, amerikai vendégek is.
A történet szerint a kastélynak a torony része jóval később épült fel, mint maga a kstély. A Tallián család akkori tulajdonosa nem tudta elnézni, hogy a cselédei télen-nyáron úgy hordják a vizet az udvarról. Épp ezért emeltette a magas tornyot, s benne egy víztartályt. Ezzel a kastély elveszítette szimmetrikus alaprajzát, viszont egy újabb előnnyel szolgált.
A körteraszáról fantasztikus látványt nyújt egész Osztopánra és a környékére. Még a Balaton, illetve a Badacsony kettős teteje is látszik. Ha elképzeljük, hogy egy évszázada a tó hullámai egészen Somogyvárig benyúltak a Nagyberekbe, s nem volt ennyi országút és adótorony, igazán fenséges lehetett a kilátás már akkoriban is.
A kastély parkja és a régi uradalomhoz kapcsolódó két magtár épület is helyi védettség alatt áll.
A könyvtárat könnyen megtaláljuk, az közvetlenül a torony alatt található. Innen vezet a lépcső a padláson berendezett helytörténeti tárlathoz, majd tovább a toronyba.
A 8 osztályos iskola jelenleg 6 osztállyal működik, mivel a csökkenő gyermeklétszám és az Önkormányzat anyagi helyzete miatt az alsótagozatban az 1-2, és a 3- 4. osztályokat össze kellett vonni, de mindez nem befolyásolta a szakmai munkát, hiszen továbbra is megtartották jó eredményeiket.
A diákok több körzeti és levelezős versenyen is rendszeresen szerepelnek. Az iskolában szakkörök is működnek, ahol a diákok érdeklődési körüknek megfelelően hasznosan tölthetik el szabadidejüket.
Külsõ hivatkozások:
|